na, itt a mai adag :) 
sikerült behoznom a lemaradásom, úgyhogy ma már lesznek csodaszép képek is :)
először is a már korábban említett emeletes vonat:

akkor erről ennyit, a kép magáért beszél :)


A mai napon beigazolódott hogy a holland időjárás nagyon szeszélyes, egy nap alatt mind a négy évszakot láttuk. Reggel tűző napsütésre ébredtünk, szinte nyár, meleg volt és szikrázó napsütés. Elindultunk a városba sétálni, mire odaértünk, már beborult, majd elkezdett esni az eső, de a legnagyobb fordulat, elkezdett esni a hó. A nap többi részében a tavaszi meleg és a szakadó eső váltogatta egymást.
Odafele készítettem néhány képet a környékről.

Az környék ahol lakunk. Itt egész jól látható milyen nagy ablakok vannak a házon. Szinte minden ház ugyanolyan kinézetű ezen a környéken. Ezen a részen épp olyan házak vannak ahol van egy kis előkert is. Biztos ez a burzsuj negyed.


Egy 10-15 perces séta után elértünk a suli épületéhez, ami így néz ki:


Saxion Hogeschool Enschede
Az épület érdekessége, hogy nemrég megnyert valami design díjat, sajnos pontosan nemtudom mit :$ de a lényege hogy az épület felülről egy tulipánt ábrázol, ami mint tudjuk a fűn kívül hollandia egyik híressége :) Egy kicsit talán látjátok is a tulipán szirmainak hegyét a képen.


Ééééés, végre itt van két kép a híres kerékpár tárolókról, mindenfelé a városban. Ez pl a belvárosban a vonat állomás előtt van. Azt nem tudom hogy ezeket a bicikliket kik használják, mivel a nap minden szakában kb ugyanennyi bicikli van, és nem csak ebben az egy tárolóban, hanem úton útfélen. Majd innen lopunk egyet, ha nem sikerül venni :)



nem semmi, mi?! :)

Sajnos itt már kezdett romlani az időjárás, közeledett az ősz :)
A következő sokk akkor jött, mikor beértünk a belvárosba, és realizáltuk hogy vasárnap semmi, semmi, de semmi nincs nyitva. Maximum a szánk, mert leesett az állunk hogy az egész belváros üres, sehol senki, és semmi nincs nyitva. Egy két elvetemült kerékpárost és minket leszámítva, szellemváros..


Sajnos itt már nem voltak túl jók a fényviszonyok.. úgyhogy bocs hogy nem olyan szépek a képek..


Ezek a sötét sávok a kerékpárutat jelölik. Sok sok ilyen kis boltocska, reméljük egyszer majd be is tudunk menni.
Elég megdöbbentő látvány ez egy 150 ezres városban.. sehol senki..

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs a nap szenzációja.. megtaláltuk a szellemvárosban az első Coffe Shoppot. Aki nem tudja miaz, nőjjön fel és ne legyen már olyan naiv :D 
Próbáltunk képeket csinálni róla, egy pasi aki épp ment befele, eltakarta az arcát :) majd a pincérfiúka csúnyán kinézett az ablakon, szóval odébb álltunk.

Na ez bezzeg nyitva volt ma is :)

Hazafele jövet, beugrottunk az állomásra a már korábban említett snack automatához, és kipróbáltuk az itt krokettnek nevezett 1 euros kis snacket, nagyon finom és elég érdekes kaja.. Olyasmi mintha krumplipüré lenne vmi hússal, mindez pürésítve és kirántva. Sztem húsleves íze van, de nagyon finom! Erről is van kép, bár nem nagy vizuális élmény :)



Hazaérve nekiálltunk kitakarítani a pecót, ami adott némi "home sweet home" érzetet, végre elkezdtem belakni a kis szobám. Bár a kupi még mindig vezet a kitti kontra takarítás meccsben, de sebaj.. Holnap majd küldök képeket is a lakásról, sok lenne már mára a jóból, érjétek be a "koli" külső képével:


Ne is kérdezzétek, fogalmam sincs hogy miaz a színes izé.. valami szobor, vagy egyéb holland hülyeség.. ki érti ezeket :) Javítás: állítóla van böngésző ahol nem láccik a színes izé, higyjétek el ott van, és nemtom miaz :D köszönjük Timi :)
Szóval balról a második kék erkély a második emeleten a konyha erkélye. Asszem.. :$


Mára ennyit a jóból, azt hiszem így is túl sokat fárasztottalak titeket, köszi ha idáig elolvastad, jutalmul egy kép, melyből egyértelműen látszik hogy itt mindenki be van tépve, szívva, fújva, stb.. beleértve az sültkrumpli bolt (ez is mi már, sültkrumpli bolt, WTF?! :) ) előtt álló kis bábut is:



Na most megyek, ugyanis vannak akik holnap iskolába mennek.. :'(
Majd gondoljatok rám.. első nap az iskolában! :)
puszcsi

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokitti.blog.hu/api/trackback/id/tr16931338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b-e-t-t-y 2009.02.09. 00:08:39

Na most én lehetek az elsőőőőőőőőőőőő :D:D:D

Végre képek :)még,még,még!!!
Ha valaki abból a sok bicikliből megtalálja a sajátját akkor le a kalappal előtte :D
A koli kívülről nem túl fantáziadús de legalább itthon érezheted magad mert olyan mint itt a panelház ;)
Ja és én a helyedben kipróbálnám azt a sültkrumplit mert ha tényleg olyan jó mint ahogy a szobor arca is mutatja.....:D

Na puszikállak!!

Láázlo 2009.02.09. 00:13:02

Fene lekéstem... :(
na majd legközelebb...

engem megfogott az a biciklis kép... ezek hülyék, oké h környezetkímélő meg minden, meg biztos gyorsabb mint a kocsi, de hát kéremszépen ami sok az sok :)

mennyiért adnak am ott egy cangát?

és a dohányáru hogyé van?
van ott kék multi?
van hubertus?
vagy fütyülős?
drága a sör?
billiárd?
vannak bolondok ott is?
és cigók?

ezekre a kérdésekre 5 perc múlva választ várok, vagy nincs több komment (duzz)

kidddo 2009.02.09. 00:17:41

@AmericanBoy: hát először is ezt a nevet kommentálnám.. annyival hogy pff :D meg hogy LOL. ügyes vagy :D
dohányáru nemtom, westet láttam 5,5 euróért, de még nem tájékozódtam annyira. kék multi van, ha hozol magadnak. hubertus, nemtom, kajára nincs pénzünk, nemhogy hubertusra, különben is utálom.
fütyülős? igen, van aki fütyülős, de olyan is akad aki dúdolni jobban szeret..
és néha bolond cigók biliárdoznak.
megfelel?! :D

b-e-t-t-y 2009.02.09. 00:21:01

Látod Laci ez már csak ilyen :D jó helyen kell lenni jó időben :P és akkor te írhatsz először :D:D

Láázlo 2009.02.09. 00:25:02

@kidddo: na a pff meg a LOl-ra talán annyit, hogy pffrotflol...

köszönöm a kielégítő válaszokat, de érdemben erre már nem tudnék mit mondani...

amúgy meg mi a baj az americanboy-al? de most komolyan... (sír), hát sztem meg tök jó szóval a dilettáns mellébeszélésre nem vagyok kíváncsi

amúgy a bicókat védik is valahogy, vagy csak oda van rakva a tárolóba (csak mert a képen nem láttam láncot)

rock

kidddo 2009.02.09. 00:25:34

@b-e-t-t-y: most lebuktattad, pedig micsoda álneve volt :D sose jöttek volna rá kiaz a titokzatos american boy :D

kidddo 2009.02.09. 00:27:42

@AmericanBoy: tipikus magyar.. egyből ellopnád, mi?! :D
amúgy van amelyik le van zárva de van amelyik nincs. azért nem látod a láncot, mert itt átlátszó selyem szállal zárják le a bicikliket ;)

rumors 2009.02.09. 00:29:19

Először is még a korrábi bejegyzéshez kapcsolódóan egy kérés:
ÉN IS SZERETNÉK LÁTNI HOLLAND CICÁS KÉPEKET!!! :D sokat sokat sokat sokat (meg persze sok sok képet minden másról, például hogy milyen látvány tárul eléd, amikor benézel egy ilyen baszottnagy ablakon. :D )


Az előző kommentekhez meg hozzáfűzve: Kitti késszzzz :D
(mikor hazajössz te is így fogsz majd kinézni, mint ez a sültkrumplis gyönyörűség? :D:D)

naggggyon beteg

Ja és igen, kíváncsi vagyok, hány embernek tűnt volna fel, hogy a színes izé, amiről kitti karattyol, igazából ott sincs. :D (nálam legalábbis nincs :D )
Mert ÉN figyelek a részletekre is. :D
De közben volt szerencsém az eredeti képet megtekinteni, és örömmel nyugtáztam, hogy nem velem van a baj. :D

b-e-t-t-y 2009.02.09. 00:32:21

A fenébe máskor jobban figyelek az álnéven futó fiúcskákra :D:D:D és nem fedem fel őket ;)

kidddo 2009.02.09. 00:32:38

@rumors: jó majd összeszedem magam, és befényképezek totál idegen emberek lakásába, talán még jófejek is lesznek és nem hívnak rendőrt :D
a színes izé miatt meg bocs, nálam láccik..

rumors 2009.02.09. 00:37:42

@kidddo: hát kérlek szépen. :D Biztos gondolják majd: "hülye turista" :D

A színes izé meg lehet hogy csak nálam nem látszik, de örömmel nyugtáztam, hogy nem én vagyok a vak. :D Már lassan kezdett átmenni a dolog Hidden Objects játékba, kerestem, hol lehet elrejtve :D

ajutta 2009.02.09. 10:57:37

hát én nem jöttem volna rá, hogy Laci a titkos amerikai:).. bár akinek nem egyértelmű a neve, arra nem jövök rá:(
a bicajoknál meg biztos vannak ilyenek, hogy békasor meg nyúlsor.. és meg vannak számozva, így a hülye is megtalálja :P:P

rumors 2009.02.09. 19:18:47

békasor, nyúlsor...
HAHA

ez jó :D:D

Kitti, amúgy várom (várjuk) végre a beszámolót az első sulis napról!!!

Ja és beszéltem Naoval, ő se látja a színes izét, szóval a teljesség kedvéért megtennéd, hogy Paint-tel kivágod azt a szépséget, és megmutatot a nagyközönségnek a "negyedik" című bejegyzésedben? :D

kidddo 2009.02.09. 19:54:25

jaj haggggyatok máááááááár azzal a színes szarral :D majd ha eljöttök meglátogatni meglátjátok, addig meg ij :D

rumors 2009.02.09. 20:13:28

Ferles kisasszony után szabadon: jó, és? :D

Amúgy meg hol késik már a "negyedik"? :P

kidddo 2009.02.09. 20:14:51

jóvan, minnyá meghalok úgy lefárasztott a holland iskola system :p
meg itt volt a gondnok bácsi megnézni hogy szétbuliztuk e már a kérót.. de minnyá nekiállok nyugalom..

rumors 2009.02.09. 20:16:41

én halál nyugodt vagyok, nem látszik? :P

remélem tudsz cicás képekkel szolgálni, mert már szomjazom rájuk (és gondolom Jutti is :D )

kidddo 2009.02.09. 21:35:00

@rumors: azóta nem láttam egy macskát sem :D de komolyan! :D elijesztettétek őket :'(
süti beállítások módosítása